Idén első alkalommal kerül megrendezésre – a XVII. International-Schuller Kupa befutását követően – az I. Eurakvilo Regatta, az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány vitorlásversenye. A hagyományteremtő céllal útjára indított kezdeményezés célja, hogy a versenyprogram keretein élményterápiás céllal, a lelki rehabilitációt elősegítve, egész napos kikapcsolódást biztosítsanak a dél-dunántúli régióban elő, gyógyuló, illetve gyógyult daganatos és leukémiás 7 és 18 év közötti gyermekek és családtagjaik részére.

Az I. Eurakvilo Regatta programja már az International – Schuller Kupa ideje alatt kezdetét veszi, hiszen változatos parti programok, kreatív foglalkozások és koncert várja a meghívottakat, a nap során pedig két alkalommal – a Balatoni Hajózási Zrt. és a Yachtparti hajózási vállalkozás jóvoltából – nézőhajó is indul a kikötőből a két verseny megtekintésére. 

Az I. Eurakvilo Regattát rövid idő alatt számos vitorlázó biztosította támogatásáról, lehetővé téve, hogy hajójukkal egy rövid pályaverseny keretein belül kóstolhassanak bele a vitorlázás élményeibe a meghívott gyermekek és családtagjaik. A Regattán részt vevő hajók toborzásában Bakóczy Kálmán állt a rendezők segítségére, de a program szervezői továbbra is várják azon vitorlázók jelentkezését, akik vállalják, hogy a szombat délutáni program keretében lehetőséget biztosítanak a meghívott gyermekek vitorláztatására. A jelentkezéseket a szervezők előzetesen az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen várják, vagy a helyszínen reggel 7 és 9 óra között a nevezés helyszínén.

Megtisztelve érezzük magunkat, hogy a Csavargőzös is részt vehet a rendezvényen. Minden gyermeket szeretettel látunk a gőzös fedélzetén, akiknek bemutatjuk a balatoni gőzhajózás történetét és élőben megcsodálhatják a minigőzgépünk működését. A versenyzők részére különdíjat ajánlunk fel.

FacebookTwitterGoogle BookmarksRSS Feed
Sunday the 13th. Balaton Csavargőzös - Minden jog fenntartva © All Right Reserved 2012-2024.